Cruise Craft Beer csomagolás

Balogh Bettina
2025. január 25.

Várakozás

A tervek elkészülte után ez a legrövidebb és a leghosszabb időszak is, kicsit olyan, mint a karácsonyi ajándék bontás. Hiába van már rengeteg nyomdakész csomagolás mögöttem, minden egyes terv megvalósulását úgy várom, mint egy kisgyerek a karácsonyt. Teli izgalommal és kíváncsisággal. Egyik délelőtt jött is egy üzenet Adriántól, videók és fotók voltak benne. A majmos sörök libasorban utaztak a gyártó soron…

A Cruize Craft Beer csomagolás születése

Az egész történet a nyár folyamán kezdődött. Adrián rám írt, hogy látta egy hirdetésemet valamelyik csoportban és szüksége lenne logókra és címke tervekre mégpedig egy sör csomagolásához. A munkafolyamatot azzal kezdtük, hogy megnéztük neki mik az elképzelései a logóra, szín mintákat néztünk, hogy milyen színeket tud elképzelni a logóba és az arculatba. Megnéztünk több sörgyártó címkéjét is, hogy melyik az az irány, ami közel áll hozzá. Idő közben ahogy jártuk a boltokat folyamatosan a söröket fotóztuk, hátha találtunk valami izgalmas címkét.

Küldött fotót csukjás majomról, Volkswagen kisbuszról, mindenféléről amit szeretett volna a címkére és ami szükséges volt a tervezéshez.

Cruise Craft logó és a címke

Amikor a fejemben elkezdett összeállni, hogy milyennek is kell lennie az egész arculatnak, itthon elkezdtem papírra skiccelni az ábrákat, hogy milyen legyen a logó. Többek között felvázoltam egy őrült becsiccsentett söröskorsót de nem volt az igazi, azt végül elvetettem. A Cruise Craft logónál rengeteget ötleteltem volt, de valami mindegyik ötletből hiányzott. Arra gondoltam, hogy hagyom egy kicsit pihenni és inkább megrajzolom a címke tervet. A majom karaktere elég hamar meg is lett. Még az arcán módosítgattunk, próbálgattuk hogy legyen kedvesebb vagy maradjon az eredeti csibészesen morcos. Végül az eredetinél maradtunk.

Elkészültem közben a kisbusz rajzával is és megnéztük, hogy hogyan lenne jobb. Ha a háttérben lenne a busz vagy inkább az előtérbe kerülne. Adriánnak támadt az az ötlete, hogy próbáljuk meg úgy, hogy a majom tartja a buszt a kezében. Ahogy készült a címke, úgy kezdett körvonalazódni, hogy milyen logó illene hozzá. Ennél a pontnál pillanatok alatt meg is volt a logó alapja. Még apróbb módosításokat ugyan csináltunk rajta mire elkészült a végleges, de már jó irányba haladtunk. Amikor a tervek körülbelül 80%-osan készen voltak, kinyomtattam a címkéket és felragasztottam őket egy Monyos sörös dobozra, hogy megtudjuk nézni körülbelül milyen lesz a kész termék. Megkaptuk a Monyotól is a kellékeket és a szükséges információkat. Címke pontos méretét, kötelező piktogramokat stb. Innentől valóban csak pár kattintás volt a véglegesítés.

Sörös pohár, repohár…

Mik is azok a repoharak és miért jók?

Újra felhasználható és újra hasznosítható műanyag poharak, akár egyedi grafikával. Az újra felhasználható, vissza váltható poharakkal csökkenthető a környezet szennyezés.

Ezek a poharak egy kicsi fejtörést és kutakodást okoztak nekem. Ugyanis az első ajánlat az tamponnyomásról szólt méghozzá 1 db színnel. Akárhogy nézegettük a grafikát, 1 színnel nagyon szomorúan nézett ki. Megkerestünk egy nyomdász ismerőst, hogy mondjon véleményt ő mit javasol. Gondoltuk, hogy a sör színével még lehetne játszani, de nem volt az igazi.
Kértünk be digitális nyomtatásokra is árakat, itt elég nagy volt a szórás az árak között, végül Adrián talált egy céget, akik minőségben és árban is nagyon jól dolgoztak.

Nem maradt más hátra, mint a várakozás aminek az eredményét lent megtudjátok nézni.

Ha még több kézzel fogható termékre vagy kíváncsi, erre keresd őket: Kézzel fogható termékek

Scroll to Top