
11.45-kor csörgött a telefonom. A postás volt az, csomagom érkezett. Leszaladtam a lépcsőn, ki a kapuhoz, felmarkoltam a csomagomat és vissza a lakásba. A folyosón elkezdtem marcangolni a borítékot. Tudtam, hogy mit rejt, így annál izgatottabb voltam.

A “mindenes” szekrény naplója
Czirják Erika küldött nekem mesekönyveket. Nemám akármilyen mesekönyveket, hanem a legutóbbi közös munkánk gyümölcsét – A “Mindenes” szekrény naplóját. Nagyon sokat dolgoztunk rajta és már nagyon vártam, hogy a kezembe vehessem a mesekönyvet.
Ahogy kiszabadítottam a csomagból beleszimatoltam a könyvbe, – nagyon szeretem a könyvek illatát – azután végig lapozgattam. Ahogy nézegettem a képeket, feltörtek az emlékek, hogy hogyan is álltunk neki Erikával ennek a munkának.
Hogyan készült?
Amikor először elolvastam a mesét, utána ücsörögtem egy kicsit, s azon járt az agyam, hogy hogyan fogok életre kelteni egy szekrényt. Mondtam is a férjemnek, hogy jó nagy fába vágtam a fejszém. Aztán elolvastam újra a mesét és vártam pár napot.
Gondoltam elkezdem kitalálni, hogy milyen lehet az oroszlán, aki a szekrény barátja lesz. Azon kaptam magam, hogy elkészültem egy falnyi rajzzal az Oroszlánról, a banánról de még a szekrényről is. Én pedig éppen a tükör előtt vágom a grimaszt, amit az Oroszlán vágott a képzeletemben, amikor megtalálta a büdös zoknit. Amikor éppen nem grimaszoltam, akkor a gitáromat vonszoltam magammal valahova, hogy megtudjam nézni, mi hogyan van rajta össze rakva.

A digitális ecset is előkerül
A kézi rajzokkal aránylag hamar készen voltam, ezután következett a szkennelés és a digitális újra rajzolás. Itt sok kézi vázlat kiegészült, de voltak olyan vázlatok és kész digitális rajzok is, amiket végül elvetettem, vagy egy teljesen másik képet készítettem helyette.
Az Oroszlánnal tudtam legjobban azonosulni, viszont élveztem rajzolni a szekrényben a rendetlenséget. Igyekeztem minden ilyen oldalra elrejteni apró “gegeket”, hogy akárhányszor végig lapozzák a gyerekek a mesekönyvet, mindig találjanak valami új vizuális élményt egy apró humorbonbont, amit azelőtt nem vettek észre.
Nagyon remélem, hogy a szülőknek és a gyerekeknek is éppen olyan élvezetet nyújt majd a könyv, mint nekem nyújtott rajzolás közben és pont ugyan olyan szeretettel lapozgatják majd, mint ahogy Erikával készítettük.
Ezúton is szeretném megköszönni a közös munkát, és hogy Erika engem választott ennek a szuper könyvnek az illusztrálására. Remélem sok közös munkánk lesz még az évek során.
A „mindenes” szekrény naplója már megvásárolható, melyet a lenti linken tehettek meg.
Fejlesztő mesekönyv – A Mindenes szekrény naplója
Ez a fejlesztő mesekönyv játékos történettel és kreatív feladatokkal segíti a gyerekek fejlődését. A Mindenes szekrény naplója élményt és tanulást kínál egyszerre. Négyéves kortól ajánlott!
