WIN-WOMAN IN BUSINESS

 Mit is jelent ez? Miért jött létre ez a poszt?

Amikor az ember úgy dönt, hogy vesz egy mély levegőt vállalkozó lesz és a saját lábára áll. Arra eszmél, hogy egy vadonatúj világba lépett. Azon tűnődik, vajon eddig is ugyan itt éltem-e? Számtalan impulzus és rengeteg lehetőség veszi körül.
Viszont olyan akadályok is felbukkannak, amivel az eddigi életében nem kellett szembenéznie. 
Hogy ezeket a nehézségeket, akadályokat ne egyedül kelljen cipelni és sokszor a sikereket is legyen kivel megosztani. Mert valljuk be, időnként azt sincs kinek elmesélni. Vagy ott állunk és azon gondolkozunk, hogy hogyan tovább? Eljutottam valameddig, de mi a következő lépés. A WIN ezekben az élethelyzetekben tud a segítségünkre lenni. Tíz elhivatott, inspiráló vállalkozó nő alapította meg ezt a közösséget. Céljuk, hogy elősegítsék  a vállalkozói készségek fejlődését. Szakmai eseményeket szerveznek, segítenek a kapcsolat építésben, szakmai tanácsokat adnak és még rengeteg dologban mutatnak utat a számunkra.


Hogyan is kapcsolódik a Bgh design a WIN csapatához? Egyik nap megkeresett Varga- Horváth Adrienn a Mákvirág klub tulajdonosa és a WIN egyik alapító tagja, hogy szükségük lenne egy logora. Adrienn elmesélte, hogy mik a terveik és mik a céljaik. Milyen logot képzeltek el. Elegáns, nőies mégis határozott. Nagyon tetszett a feladat és boldogan vállaltam a kihívást.
Neki is álltam a tervezésnek és a képen már láthatjátok is az elkészült logot.


2024. Február 26-án volt a WIN sajtótájékoztatója az Essencia Élmény Központban, ahova tele kíváncsisággal és izgatottsággal mentem. Nyomtatott formában is látható lesz a logo, vajon úgy is jól fog kinézni? Mit fognak hozzá szólni az emberek? A helyszínre megérkezve minden aggodalmam el szállt. Csillogó szempárok mindenütt és melegfogadtatás. Hamar beszédbe is elegyedtünk az ott lévő vendégekkel, mindenféle témában. Mindenki vállalkozó nő volt, teli elhivatottsággal és csodával. Azt éreztem, hogy jó helyen vagyok és jó úton járok. Amiket eddig hatalmas akadálynak véltem, azok megszűntek áthághatatlan akadálynak lenni. A legnagyobbak is csak bukkanókká váltak az elkövetkező út során, amin könnyű szerrel átkelhet az ember.


Ha egyedi arculatra, webdesignra, logótervezésre vagy egy rövid, varázslatos animációra van szükséged, akkor kövess további ötletekért! Nézd meg a designjaimat az oldalamon. #Arculattervezés #Grafika #WebTervezés #Animáció #DesignInspiráció

Instagram: bghdesign5

Scroll to Top